Építkezés a Marson

Amerikai szakemberek meg vannak győződve arról, hogy a Mars vasoxid tartalmú talaja nagy nyomás hatására rendkívül tartós anyaggá tömöríthető. A benne lévő vasoxid-nanorészecskék úgy viselkednek, mint a pillanatragasztó, az anyagot nyomás hatására az acélbetonnál is erősebbé ragasztja össze
hozzáadott hő nélkül - közölte Yu Qiao, a San Diegó-i székhelyű Kaliforniai Egyetem munkatársa és kutatócsoportja a Scientific Reports című tudományos lapban.
Azt is hozzátette, ez azért kiemelten fontos, mert az épületek és az infrastruktúra kiépítéséhez a lehető legenergiatakarékosabban feldolgozott marsi forrásokat kell felhasználni. A tudósok szimulált marsi talajt használtak vizsgálataik során, amelynek kémiai összetétele megegyezik a vörös bolygó talajáéval.
Donald Trump amerikai elnök szeretné előrehozatni a NASA Mars-misszióját, amelyet egyelőre 2030-ra tervez az amerikai űrkutatási hivatal. A Nemzetközi Űrállomás (ISS) egyik asztronautájával néhány napja folytatott telefonbeszélgetése során azt mondta, szeretné, ha még az ő hivatali ideje alatt ember lépne a Marsra.
Elon Musknak, a SpaceX amerikai vállalat alapítójának is ambiciózus tervei vannak: az űrben tankolható nagy űrhajókat képzel el, amelyek legalább száz embert és óriási mennyiségű anyagot képesek a Marsra szállítani. Úgy véli, elképzelhető, hogy a SpaceX már 2018-ban a vörös bolygóra küld egy legénység nélküli űrhajót, az embereket a Marsra küldő első misszióját 2025-re tervezi.

Űrkutatók ugyanakkor erősen kétlik, hogy ennyire gyorsan megvalósulhatnak ilyen marsi utazások. 
forrás: National Geographic

Nincsenek megjegyzések: