Kutatóorvosok szerint a lilahagyma hamarosan a rák ellen is használható lesz?

Earl Mendel  „A vitalitás Bibliája” című könyvében olvashatjuk, hogy a lila hagymában levő flavonoidok védettséget nyújtanak a rák ellen, ugyanakkor az Alzheimer kór és a szív –
és érrendszeri betegségek kezelésére is alkalmas. Ezt a Nemzetközi Rákszövetség is alátámasztotta. A javaslatuk, hogy vörös,-lila –és gyöngyhagymát is fogyasszunk a fokhagyma mellett bármilyen formában. Sütve, főzve, rántva, nyersen…

Eleink  a hagyma  gyógyító erejét ismerve használták megfázás, fülfájás, torokgyulladás, rovarcsípés, égési sérülés ellen, és szemölcs eltüntetésére is. Kiváló daganatoszlató, idegerősítőként, vizelethajtó. Javasolták étvágyjavítóként, mert a benne levő anyagok serkentik a gyomor működését. A vöröshagyma a főzésnél szinte nélkülözhetetlen sok étel elkészítésekor.

A hagyma pucolása, szeletelése sokakat megríkat, de ezt a kellemetlen tulajdonságát ki tudjuk védeni úgy, hogy  a felhasználás előtt hideg vízbe tesszük rövid időre, vagy hűvös helyen tartjuk, pl. jól záródó tálban, a hűtőszekrényben, esetleg néhány percre betesszük a mélyhűtőbe.