Már 13 éves az első klón ember

Kínai tudósok szerint rendelkezésre áll az emberi klónozáshoz szükséges technológia. Az eljárás a világ valamennyi országában törvénytelen, ennek ellenére van aki állítja, az első emberi klón már 13 éves...

Egy kínai kutató bejelentése kapcsán ismét a figyelem középpontjába került a klónozás.

A tudós arról beszélt, hogy hatalmas klóngyárat építenének Tiencsinben, ahol 2020-ig  egy millió szarvasmarhát hoznának létre klónozással. Megjegyezte, hogy az emberi klónozási technológia is rendelkezésre áll. Sokan  már embergyárakról beszélnek. de mi a valóság?
A hír igaz. A technológia már rendelkezésre áll, de valamennyi országban tilos a klónozás. dr. Tidrenczel Zsolt genetikus elmagyarázta, hogy az ember klónozásával kapcsolatban ugyanúgy kell eljárni mint az állatok esetében. Szerinte az a legnagyobb veszélye a klónozásnak, hogy megszűnne a sokszínűség, és a betegségek utódokban történő megjelenése is veszélyt jelentene. A szülők pedig katalógusból választhatnák ki, hogy milyen gyermeket szeretnének. Arra a kérdésre, hogy valóban létezhet-e ilyen klónozott személy azt válaszolta, hogy nem tudható mi folyik a titkos laboratóriumokban. Ahhoz, hogy a klónozás megvalósulhasson két feltételnek kellene teljesülnie. Az egyik a gyors növekedés, a másik pedig a gondolatoknak a klónba való átültetése. másik felvetés, hogy mi történne a selejtes klónokkal. Dolly bárányt is csak 277. próbálkozásra sikerült létrehozni. Továbbá nem lenne világos a klónozott ember jogi helyzete sem. Sok a megválaszolatlan jogi kérdés.

Kronológia
1991-ben megszületik Dolly bárány. 2003-ban elpusztul.

2001. dr. Panaiotis Zavos létrehozza az első emberi klónembriót és beülteti egy béranyába. a terhesség nem volt sikere. Azóta Közel-Keleten egy laboratóriumot hozott létre. Az iszlám ugyanis nem tiltja a klónozást.

2002. dr Brigitte Boisselier tudományos igazgató szerint decemberben megszületett az első klózozott ember, akit Évának kereszteltek el.

2013. Az oregoni egyetemnek először sikerült 15 évyni próbálkozás után egy emberi őssejtet létrehozni.
forrás: boon.hu

Nincsenek megjegyzések: