Riport Popper Péterrel és Ranschburg Jenővel

A 2013 08. 28.-án megjelent poszt frissítése. Popper Péter 6, Ransburg Jenő 5 éve halott! Tessék újra olvasni! Nem hiszem, hogy nincs szégyen ma a magyarokban amikor "vezetőik"

hatalmi mámorukban, az egyik elmaradottabb országot alkotják meg, miközben a "vezér" és

sleppje ki/ellopják a levegőt is az országból, pedig csak a közös vagyon kezelése lenne a feladatuk! Talán az is figyelemre méltó eredmény, hogy az "utód" már istennel van beszélő viszonyban és Felházat alapít?!

Nagyjából az alábbi  telefonbeszélgetés zajlott le közöttünk 2005-ben Popper Péterrel, akinek állandó rovata volt a 168 Órában Ezek mennek mostanában címmel.

– Ez túl erős, Péter.

– Túlírtam?

– Nem politikailag, idegileg. Jelzőkben, kifejezésekben.

– Rosszindulatú vagyok?

– Elfogult.

– Szerintem: bátor.

– Bátor, igen, de ennek akkor kellett volna megjelennie, amikor Orbán még hatalmon volt.

– Lesz megint, majd meglátod, Ákos. Küldök másikat, ezen még piszmogok kicsit.

Most akkori jegyzetének rövidített változata kering az interneten, és látom: a szerző valóban piszmogott még a kéziraton. Sőt a szóváltásunkat is belefűzte valahogy az új szövegbe, amely 2006-ban megjelent a Napidő című kötetében. Tartozom a néhai Popper Péter emlékének azzal, hogy nem a rövidített, hanem a teljes írását közlöm most a Civil szöveg rovatban. Óvatosságnak gondolt szerkesztői tévedésemért (elgyávulásomért?) legalább utólag megkövetem. Neki volt igaza. És persze igaz az is, ami az interneten olvasható: „A szerző világos, tárgyilagos gondolatai egyértelmű jellemrajzot formálnak a miniszterelnökről. Bár az írás 2005-ben készült, az elemzés semmit nem vesztett értékéből és aktualitásából.”

Popper egyébként  2010. április 16-án hunyt el.

Itt „utóközölt” írása azt bizonyítja: nemcsak pszichológus volt, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, hanem lényeglátó és léleklátó publicista is.

"Én megbocsátok, de nem felejtek!

- Hogyan? Ön nem tudja, hogy csak egyféle megbocsátás van, a felejtés?

Nem tudta. Soha nem tanulta meg. Ezt sem Alcsúton, sem Felcsúton, sem Középcsúton nem tanítják. Ő mondta ki először nyilvánosan és hangosan Magyarországon, hogy az orosz megszállók takarodjanak haza. Így lett ő a kimondások második hőse. Soha nem felejtjük el neki. Az első hős kimondta, hogy 1956 nem októberi sajnálatos események, hanem népfelkelés volt, szabadságharc. Pozsgay Imrének hívták, majdnem kapott érte egy államfői pozíciót. De azután mégsem kapott. A második hős - Orbán Viktor. a borostás képű ifjú forradalmár - elkergette hazánkból az oroszokat. Kapott érte egy miniszterelnökséget. Valóban megkapta. Akkor már borotvált volt, mellényes, vasalt öltönyös. Lelkileg is.

Hány Lelke van egy embernek? És egy nagy politikusnak? Egy kis politikusnak?

Orbán 'Viktorból is lehetett volna erős kezű apa, kőbányájával, szőlejével ügyesen gazdálkodó vidéki nagyember, harmadosztályú futballedző, ravaszul üzletelő kisvárosi prókátor, de eljött érte az átkozott szocializmus, elit ösztöndíjast formált belőle, és Angliában taníttatta, miközben az agresszív atyai büszkeség meggyőzte arról, hogy „jel a név és átkos mágia”. Persze érdekes a nyelv: Vikt-or, a Győztes. Vikt-im, a Legyőzött, az Áldozat. Várjuk meg a napnyugtát, mielőtt siratni kezdjük a napot.

Félek ettől a portrétól. Egyrészt, mert személyesen egyetlen szót sem váltottam Orbán Viktorral. Másrészt mert nem kedvelem őt. Hát akkor miről fogok írni? Az előítéleteimről? S ha ez a helyzet, akkor egyáltalán: miért írok róla? Halogatom a választ, de a végén úgyis kibököm. Egy amerikai film jut a eszembe, amikor az Európába küldött seregben szolgál egy önkéntes: szemüveges, vézna filosz, aki csetlő-botló kétbalkezes a hatalmas kigyúrt katonák között. Ám ahogy haladnak befelé Németországba, lassan megváltozik a helyzet. A szánalmas figura egyre jobb katonává válik. Ő lesz a csapat esze. Szinte ördögi ötletesség hajtja a németek ellen. Egy este a tűznél beszélgetnek, és egy fekete óriás megkérdezi:

- Mondd, mi történt veled? Kezdetben folyton kiröhögtünk. Ma jóformán te irányítasz minket.

És évről évre jobban megharagudtam rájuk. Mert kiárusították fiatalságukat, tisztaságukat, hitelességüket. Kiderült, hogy csak választásoktól választásokig terjed a látóterük, soha nem lesz belőlük a szó churchilli értelmében államférfi, csak politikai sakálok csoportja. Valaki egyszer figyelmeztetett:

- Vigyázz! Ezek bűnözők!

Nem hittem el. Ma már tudom.

S Orbán Viktor neve számomra szimbólummá vált. Egy nyolcvan év óta lezüllött ország még mélyebb politikai lezüllesztésének a szimbólumává. Holott a sors megadta neki a ritka lehetőséget, hogy sarokkő lehetett volna a magyar történelemben. De ő pénzt akart keresni. Népvezér akart lenni. Tündökölni akart az emberek felett. Ezt is megkapta. Látni fogjuk még, amint eldobott kőként az út szélén hever.

Mindezzel meg kell küzdenem, hogy hozzáférjek az emberhez.

Első blikkre: nagyon csinos, arányos testű, mozgékony csávó, a klimaxos hölgyek öröme. Határozottan erős erotikus sugárzása van, ami még a képernyőn is átjön. Elégedett lehetne a család, ahol férj és apa, ámde mégsem él zárt világban. Érezhető hogy nem reménytelen a csábító harmadikok esélye. Én az életébe kapcsolódott nő helyében nem bíznék hűségében. Feltehetően nagyon hiú, legnagyobb réme a nevetségessé válás, ha például leleplezik valamelyik kalandjában vagy tévedésében, kegyetlenül durvává válhat. Folyton figyeli, hogy viselkedése, szavai milyen hatást keltenek. Ezt jól megjátszott spontán magabiztosság takarja, ami váratlan helyzetekben hajlamos szétrepedni, és kikandikál alóla egy szorongó kisember. Kisembersége kis üzletei által lepleződik le. Egy igazi államférfi is lehet szélhámos, no de nagystílűen. Adja bérbe a Hortobágyot amerikai tehenészeknek, találjon olajat a Lágymányoson, és kiaknázására alapítson nemzetközti konzorciumot, kössön sok ezer tonna szotyola szállítására szerződést Pápua Új-Guineával, és építsen űrrepülőteret a zempléni hegyek között... - ez igen! I)e lakáscsere-üzelmek, apuka kőbányáinak propagálása, manipulációk a feleség szőleje körül, óvatos simicskázás, ahol nem jönnek rá, édes istenem...

Kisemberségét bizonyítja, hogy amikor elfogy az előre betanult kész szöveg, bizony dermesztő butaságok hagyják el ajakát. Közgazdasági és financiális nonszenszek, szobák és kerekek számát latolgató lózungok, fürdőszobában borotválkozás közben kitalált indián bölcsességek - „döglött lovat ne sarkantyúzz” színvonalon - és piros-fehér-zöld jelszavak végtelen áradatban.

Persze ha csak ennyi volna kit érdekelne ez a furcsa szellemű, politikába merült futballista jogászgyerek vagy micsoda. De nem! Orbánban búvópatakként rejtőzik valami zsenialitás is, valami utolérhetetlen szociális intuíció. Néha váratlanul felbukkan, majd még váratlanabbul eltűnik. Amikor nagy szükség lenne rá, biztonságot ígérően megjelenik, de amikor utánakap, gyakran a semmibe markol. Ez már a léleknek az a mélysége, ahova nem lehet bekukucskálni. Orbán magányos harca önmaga kísértéseivel.

Majdnem bizonyos, hogy Orbán már régen nem tudja, kicsoda Orbán. És ezt mentségére mondom. .Mert ha tudja, és hidegvérrel váltogatva emeli ki jelmeztárából a különböző vallásokat, politikai stílusokat, polgári vagy forradalmi, sőt ellenforradalmi értékeket, identitáslátszatokat, akkor valóban sötét közéleti maffiózó. Ám valószínűleg már belegabalyodott önmaga sokféleségébe, s időnként diszkrét külföldi szanatóriumokba kell elvonulnia némi belső nagytakarításra . Szegényke. Mi lesz vele? Az élet néha hosszú. Ilyenkor szeretném megsimogatni buksiját.

Hiszen ez a baj - ahogy nálunk mondják - a megélhetési politikusokkal. Akár annak idején Sztálinnak, nekik sincs hinterlandjuk az egy szál frontvonal mögött. Ha azt áttörik, nincs második, harmadik védelmi rendszer, ahova vissza lehetne vonulni. Mihez fog majd a vezér és a vezérkar, ha elszivárgott már mögüle a sereg ? Ezek a Fidesz-fiúk is kik lehetnének egy normális polgári világban? Tehát most kell gazdagodni, markolni, szenezni évekre, évtizedekre előre, mindenáron biztosítani a család jövőjét. Így lesz a nagyokat álmodó államférfiból kicsiket üzletelő családfő és gondoskodó apa. Ma már világos, hogy Orbán nem igazán kreatív, nem igazán alkotóképes. A nagymű megteremtését most a nagy karrier helyettesíti. S ha egyszer az is elvétetik tőle? Lesz helyette nagy pénz? Nagy foci? Vagy akkor már felejteni kell? Alkohol? Idegösszeomlás? Nehogy a végén kivirágozzon belőle valami paranoia féle. Egyszer már majdnem elkezdődött. Felcsúti Szent Viktor, akire Szűz Mária titokban rábízta Magyarországot. Miket ki nem talál ez a fiú!

S ami igazi együttérzést kelt bennem: ezt az életformát elviselhetetlenül fárasztónak érzem. Mert nem Orbán sokkal egyszerűbb, könnyedebb természetéből fakad, hanem érezhetően csinált. Páncélban él. Olyan villogó szemű politikai ellenfelei között, mint egy sziléziai portyán kalandozó egykori magyar sereg vezére. A csapat erős és hűséges, a fegyverzet kitűnő, még a lovak is bírják. Csak éppen... Csak éppen örökké nyeregben kell maradni, örökké markolni kell a kardot, örökké erősnek kell látszani. Soha nem adatik meg az elfáradás, a gyengeség bevallásának boldog pillanata, nem kapja meg azt a simogató melegséget, amikor fülét-farkát eleresztve eldobja magát egy sátor előtt, és csak sütteti magát a nappal... Vezér, nem irigyellek!"

Ranschburg Jenő 2o11-ben adott interjút a magyar politikáról. Bár már több, mint két év eltelt e riport óta, de még ma is aktuális, hisz ma még jobban látható, hogy igaza volt, s lesz. Véleményem szerint mindenkinek el kellene olvasnia gondolatait, és elgondolkodni: mi is történik itt?.

A Professzor Úr sajnos nem élhette meg a nagy változást (ami talán egyszer elérkezik…) 2o11. március 1o-én – két hónappal e nyilatkozata után! – meghalt.

Nyugodjék békében!

“A demokrácia jó. Az összes bajával, ezzel az undorító korrupcióval, ezekkel a szarházi politikusokkal együtt is. Úgy képzelem én ezt az egészet, hogy van egy rettenetesen nagy pocsolya, amit valaki egy bottal felkavar, és hihetetlen mennyiségű szemét jön föl a felszínre.” Az ország tán legnevesebb pszichológusa mondja ezt. És azt is: 2014-ben nem lesz szabad választás. Keserű és mosolyog.

forrás: 168ora.hu