Romániából bármikor betörhet a járvány

Áprilisi adatok szerint eddig 23 halálos áldozata van Romániában a kanyarójárványnak, ebből 22 gyerek. Romániában jelenleg nincs kötelező védőoltás, nincs gyerekorvos az alapellátásban, és igen erős a vakcinaellenes propaganda, főleg az ortodox egyház részéről – áll az MTA cikkében.
„Nem tudom, mire várnak” – mondta Mészner Zsófia gyermekinfektológus, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház és Rendelőintézet védőoltási tanácsadója a romániai kanyarójárvánnyal kapcsolatban, arra utalva, hogy az országban a 9–11 hónapos csecsemőknek körülbelül a fele még mindig nem kapta meg a védőoltást, de még a 4 éveseknek is több mint fele oltatlan. Pedig a kanyaró esetében még az átlagosnál is magasabb fokú – 92–95 százalékos – átoltottságra lenne szükség a nyájimmunitás eléréséhez, vagyis a járvány megfékezéséhez – idézte Mésznert a Magyar Tudományos Akadémia honlapja.
Romániában májusig 23 ember életét követelte a kanyaró, azóta pedig még négyen haltak meg. Az áldozatok közül 26 gyerek. A bejelentett fertőzések száma május 26-án pénteken 6434-nél járt, a betegek zöme pedig 1–4 éves, de a legutóbbi halálos áldozat négy hónapos dél-romániai csecsemő, aki a 17 éves, beoltatlan édesanyjától kapta el a fertőző betegséget.
Tekintve, hogy a kanyaró halálozási aránya egy ezrelék, a megbetegedések száma 27 ezer körül lehet.
A járvány várhatóan tovább terjed, a a Magyarországra nehezedő nyomás pedig nyilvánvalóan nő, hiszen a kanyarót már Románia csaknem teljes területén észlelték, a legtöbbet ráadásul a Magyarországgal határos nyugati megyékben: a bánsági Temes és Krassó-Szörény megyében 1065, illetve 1045 beteget, Arad megyében 896-ot, Szatmárban pedig 639-et regisztráltak. Temes és Arad megyében volt a legtöbb (8. illetve 5) halálos áldozata a kórnak.
A kanyaró ellen nincs gyógyszer, az ellene beadott védőoltással becslések szerint eddig 20 millió embert mentettek meg a világon. Ez az egyik legsikeresebb vakcina. Magyarországon az elsők között vezették be 1969-ben. 1989-től ismétlő oltást adnak 11 éves korban, vagyis 1989 óta kétszer kapnak oltást a gyerekek, csecsemőkorban és 11 évesen.
Magyarországon 1991-től átlagosan évente 15 alatt maradt a megbetegedések száma. Kizárólag olyan esetekről van szó, amikor behurcolták a kórt. Idén már áprilisra elértük ezt a román határ mellett. A veszély akkora, hogy Hargita megye tiszti főorvosa eltanácsolta a szombati csíksomlyói zarándoklattól azokat a kisgyerekeket, akik még nem kaptak kanyaró elleni védőoltást, és az oltásaik ellenőrzésére kérte a zarándoklatra készülő fiatal felnőtteket.
forrás: hirhatar.hu

Nincsenek megjegyzések: