Evita tanácsa: légy önmagad

Evita Delmundo egész testét beborító anyajegyekkel született. Gyerekkorában rengeteget csúfolták testi hibája miatt. A most 20 éves Evita  mégis elhatározta, hogy benevez a malayziai szépségversenyre. Sőt más szépségversenyeken is részt kíván venni és megtanult az adottságaival együtt élni. Ha nem is lesz szépségkirálynő meg akarja mutatni a világnak, hogy a megjelenés nem minden. Gyönyörű vonásai vannak, csinos az alkata és nagyon barátságos lány. Szabadidejében szeret rajzolni, énekelni és
gitározni. 
Amikor 16 éves korában egy egyházi táborban járt, akkor tanulta meg önmagát elfogadni és szeretni és ott kezdett el másokkal kommunikálni. Ez volt az első alkalom, hogy valóban kezdte elfogadni magát és a kinézetét.
Sokszor gondolt rá, hogy eltávolíttatja anyajegyeit, de az orvosai a veszélyek miatt lebeszélték róla. Ma már rengeteg követője van az Instagramon, sokan felnéznek rá és példaképüknek tekintik. sokak számára segít a hozzáállásával abban, hogy el tudják fogadni hibáikat.
Filozófiája, hogy a szépséget  nemcsak a külső (tökéletes arc, tökéletes test) testesíti meg, hanem az is, hogy mennyire fogadod el magad az összes adottságaiddal együtt. Egyik ember sem tökéletes, de ettől még lehet gyönyörű. Mint ahogy Evita is.
Mit tanácsol másoknak? 
Egyikünk sem születik tökéletesnek, és mindannyiunknak megvan a saját erőssége és gyengesége. Tehát ne nézz ki semmilyen hibát, mint akadályt a kívánt cél eléréséhez. Mindenkiben van valami amitől különleges.
forrás: http://www.elle.my