Trump bebókolt

Az USA  elnöke Donald Trump első hivatalos  látogatásán járt Párizsban, ahol találkozott Emmanuel Macron francia elnökkel és feleségével, Brigitte-tel. A találkozón Melania Trump is  jelen volt. Trump most is hozta a formáját.  Miközben a két elnöki pár körbesétált a Hotel des


Invalides-ban, Trump azt a bókot sütötte el Brigitte-nek, hogy milyen jól néz ki (“you’re in such a good shape”). Ezt a francia elnökkel is elismételte, majd Brigitte-hez visszafordulva kiegészítette azzal, hogy gyönyörű (“beautiful”). A közösségi média persze rögtön felkapta az ügyet, már azért is, mert míg Trumpék között 24 év a korkülönbség a férj javára, a Macron házaspárnál a feleség idősebb 25 évvel. Nyilván – ha az amerikai elnök nem is – legtöbben érzik a megjegyzés mögött bujkáló üzenetet: döbbenetes, hogy élemedett kora ellenére a nő még kinéz valahogy. Ezt persze egyébként sem illene feszegetni, nemhogy egy hivatalos találkozón, de hát Trump nem arról híres, hogy ilyesmin egyáltalán elgondolkodna. Hasonló megjegyzést természetesen férfi illetőre nem tenne az a típus, amely itthon is csúnyán eluralkodott, és a nőket elsősorban a külsejük, illetve a szülés és a háztartási munkák területén nyújtott teljesítményük alapján osztályozza.
forrás: nepszava.us