Nyirkai jóslat, avagy Magyarország tragikus jövője

OLVASD VÉGIG!! ÉRDEKES MEGLÁTOD

A nyirkai jóslat eddigi legpontosabb értelmezése. A nyirkai jóslat 2015-ös alaposabb elemzése és feldolgozása egy minden eddiginél pontosabb és realisztikusabb képet ad hazánk várható jövőjéről. 
Az eddigi kísérletekkel szemben mi eltekintettünk a jóslat által megadott időmértéktől, helyette feltérképeztük és megfogalmaztuk a szöveganyag belső logikai rendszerét és törvényszerűségeit. A kinyilatkoztatásokat így nem elsősorban időrendi, hanem tematikai csoportokba rendeztük, majd politológiai, szociológiai, teológiai és biztonságpolitikai szempontból értelmeztük. Az értelmezés pontosításához sokat adtak a 2015 októberéig kísért közéleti események (2015. október 23-án zártuk le a kutatómunkát). Azt is modellezni igyekeztünk, hogy a nem evilági forrásból érkező, kizárólag egyszer (azaz megerősítő és pontosító ismétlésektől hiányosan), élőbeszédben elhangzó információkat a fültanúk milyen hatásfokkal és pontossággal tudták lejegyezni. Bár a hívek megkövezhetnek érte, feltételezzük, hogy a lejegyzők hibájából, esetleg a jóslás egyetemes (matematikai) hibalehetőségei miatt a szövegben helyet cserélhettek események és személyek, vagy össze nem illő elemek kapcsolódtak össze, csak mert egyetlen versszakban szerepelnek. Miután nem szentírásként, csupán jóslatként kezeltük a szöveganyagot, a konkrétumok helyett a belső logikát tettük meg döntőbírának, mely a kutatás során igazolta önmagát. 

Jézus titkos élete

Jézus családfája
Dávid fia, párthus herceg- vagy valaki más?

Jézus származása évszázadok óta vita tárgya. Számít-e egyáltalán az Istenfiú esetében a vérvonal? Van-e jelentősége, hogy egy felsőbb dimenzióból érkező küldött milyen vérségű testbe inkarnálódik?
Hiszen Jézus egy egyetemes hős, aki küldetését minden ember, minden nép üdvére hajtotta végre. Akkor hát nem mindegy, melyik nép tudhatta magáénak,