Mióta az állam betolakodott a
hulladékgazdálkodásba, egyre rosszabbul működik minden. De ez nem akadályozza
meg a kormányt abban, hogy továbbterjeszkedjen az utolsó néhány területre, ahol
még pénzszagot érez: most a szelektív hulladékgyűjtés megmaradt piaca került
terítékre, pedig semmi nem látszik igazolni a közérdeket a kiszorítás mögött. A
szereplők szerint mindez csak rontani fog az újrahasznosítási arányunkon, ami
már most is messze van az elvárásoktól.
Felhördülést váltott ki a napokban a hulladéktörvény készülő
változtatásának egyik eleme, miszerint az állam már az iskolai papírgyűjtésre is rátenné a kezét. Bár az időközben benyújtott módosítóból
ez a javaslat kikerült, a
piaci szereplők mégsem nyugodhatnak meg, maradt benne ugyanis éppen elég
muníció, hogy kivéreztesse az ágazatot. A tervezett változtatások nemcsak a verseny
maradékát űznék ki a szektorból, de jó eséllyel csökkentenék a szelektív
gyűjtés hatékonyságát is, amiben már most is rosszul állunk, pedig közelít az
időpont, amikor el kell számolni az EU felé a célértékekkel kapcsolatban.
A benyújtott módosító – melyet információink szerint a
tavaly alapított állami kukacég, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és
Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) készített elő az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
(NFM) számára – az állami monopólium tágítását célozza a hulladékgazdálkodásban.
Abban a hulladékgazdálkodásban, amelyben az elmúlt években több lépcsőben
vertek szét egy működő piacot a közhasznúság és a rezsicsökkentés jegyében, és
amelynek irányítására újabb és újabb működésképtelen csúcsszerveket hoznak
létre.
A legújabb ezek közül az NHKV Zrt., ami ugyan több mint egy évvel létrejötte után még mindig nem
képes zökkenőmentesen ellátni a feladatait (a legfrissebb hír vele
kapcsolatban, hogy májusig közel 10 milliárdos tartozást
halmozott fel az FKF felé), de most újabb kizárólagos jogköröket
kapna.
A változtatások az
ágazati szereplők szerint versenyjogi szempontból elfogadhatatlanok, több
tízezer ember munkáját sodorják veszélybe, és a környezetvédelmi célok
ellenében hatnak – tudtuk meg az Hulladékgazdálkodók Országos Szövetségétől
(HOSZ). A szervezet az együttműködés jegyében az NFM-nek és a Földművelésügyi
Minisztériumnak (FM) is elküldte észrevételeit, de azoknak csak kis része
tükröződik a szerdán benyújtott módosítón.
A hatályos törvény alapján ma Magyarországon minden
közszolgáltatónak biztosítania kellene négyféle anyagáram (papír, fém, műanyag
és üveg) elkülönített gyűjtését. A helyzet ehhez képest az, hogy egy tavalyi
szakmai konferencián maga az NHKV ismerte el:
a
magyar települések felén nincs szelektív hulladékgyűjtés.
A települések 28 százalékán azért, mert eleve ki sem épült, 22
százalékán pedig van rendszer, de pénzügyi problémák miatt nem tud működni. Nem
véletlenül van ez így: a 2013-as hulladéktörvény 2015-ig adott határidőt a
szelektív rendszerek kiépítésére, ez a két év azonban csak úgy lett volna
elegendő, ha az ágazat plusztámogatásban részesül. De nemhogy nem kaptak több
pénzt a közszolgáltatók, még el is vontak tőlük bevételeket a rezsicsökkentés
díjbefagyasztásával és a hulladéklerakási járulék bevezetésével.
A helyzeten nem dobott az sem, hogy az NHKV egy évvel ezelőtti
létrejötte óta oda folynak be a lakossági díjból származó bevételek, ők pedig
nem a közszolgáltatási díjat, hanem csupán úgynevezett szolgáltatási díjat
osztják vissza működésre – a rendszer felállása óta az amúgy is anyagi
gondokkal küzdő közszolgáltatók további 10 százalékkal jutnak kevesebb
forráshoz átlagosan a Köztisztasági Egyesülés becslése szerint.
Ehhez jön még egy
másik lehangoló tény: az országnak abban a felében sem működik rendesen az
elkülönített gyűjtés, ahol létezik és tudják finanszírozni. A
hulladékhasznosítók tapasztalata szerint Budapesten tavaly a műanyagot gyűjtő
kukákban az idegenanyag-tartalom – beleértve az újrahasznosításhoz már túl
szennyezett műanyagot is – aránya sok esetben elérte akár a 60 százalékot.
Emellett az FKF adatai szerint Budapesten a vegyes hulladékos kukák tartalmának 37,5 százaléka újrahasznosítható anyag volt.
Ha valami, akkor ez biztosan probléma, és nemcsak a hazai
törvények miatt, hanem mert az Európai Unió felé is vannak kötelezettségeink a
hulladékgyűjtéssel- és újrahasznosítással kapcsolatban.
A vészesen közelgő 2020-as céldátumig a négy hulladéktípusra
vonatkozóan
50 százalékos újrahasznosítási arányt kell teljesítenie
Magyarországnak,
de most csak 32 százalék körül állunk
az Eurostat 2015-ös adatai szerint, vagyis a következő két és fél évben nagyon
meg kellene táltosodni ahhoz, hogy sikerüljön. (AZ FM hivatalos statisztikája
jobb helyzetet mutat: ők 40,65 százalékot tartanak nyilván, ebben azonban benne
van a 10 százalék körüli elégetett hulladék is, ami a legnagyobb jóindulattal
sem nevezhető újrahasznosítottnak.)
És ez még csak a kezdet, az Európai Bizottság által 2016 elején
elfogadott, körforgásos gazdaságról szóló csomag ennél sokkal nagyobb
gondosságot vár majd el szelekció terén. A csomag jelenleg tárgyalás alatt van,
az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak még szavaznia kell róla, de a folyamat
végén várhatóan 65 százalékos elvárást írnak majd elő 2030-ig nemcsak a
négyféle anyagra, hanem a teljes lakossági hulladékra vonatkozóan (ami alól
bizonyos tagállamok haladékot kaphatnak).
Világos, hogy komoly erőfeszítéseket kellene tenni a
hulladékkezelés hatékonyságának javítására itthon, de mi kellene ahhoz, hogy
jobban működjön a rendszer? Nem túlságosan bonyolult a képlet: elegendő forrás
és megfelelő ösztönzők mind az ágazati szereplőknek, mind a lakosságnak, hogy
motiváltak legyenek a szelekcióra, újrahasznosításra. A soron következő
törvénymódosításnak ezt a célt kellene szolgálnia, de sajnos úgy tűnik, ennek
éppen az ellenkezője történik.
Az első kifogásolható változás, hogy a tervezet több ponton
tovább nyirbálja az évek óta egyre szűkülő területre visszaszorított piacot,
pedig sehol sem látszik, hogyan segítené elő mindez a környezeti célok
elérését. A hulladékgazdálkodás egy itthon is nyereségesen működő, tízmilliárdos iparág volt,
amíg a 2011-ben kezdődött nagy átszervezéssel ki nem húzták a cégek lába alól a
talajt a koordináló OHÜ föléjük ültetésével és a terheik többszörösére
növelésével.
Most ezen az úton menetel tovább a
kormány, amikor többfrontos háborút indít a talpon maradt vállalkozásokkal
szemben. A készülő módosítással két olyan helyről is kitúrják őket, ahol eddig
még labdába rúgtak:
1. alvállalkozóként sem
dolgozhatnak be többé a közszolgáltatónak (hacsak nem nonprofit formában
működnek);
2. és a lakosság sem
adhatja el nekik szelektíven gyűjtött szemetét.
3. és összességében
tovább romolhat az ország eleve gyenge újrahasznosítási aránya.
A körültekintőbb lakossági szelektálást
egyébként úgy is lehetne ösztönözni, ha emelnék a vegyes kukák díját, ezzel is
abba az irányba tolva az embereket, hogy a hanyagságból odadobált 40
százaléknyi újrahasznosítható szemetet inkább válogassák szét. Erre azonban
szintén nincsen lehetőség, mióta a rezsicsökkentéssel befagyasztották a
szemétszállítási díjakat.
A második pont, amelyben megtiltanák a közszolgáltatóknak, hogy
profitorientált piaci szereplőkkel szerződjenek, szintén problémás. A
törvénymódosítás értelmében csak nonprofit szervezetek lehetnének alvállalkozók
– kérdés: honnan akasztunk le hirtelen annyi nonprofitot, amennyinek van
szándéka és lehetősége a szükséges feladatok ellátására?
A Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége szerint a mostani
rendszerben a közszolgáltatók nagy része forprofit ágazati szereplőkkel
végezteti a szelektív hulladékgazdálkodási munka egy részét, így a hulladék
gyűjtésében, szállításában és előkezelésében, például a hulladék
utóválogatásában is részt vesznek erre specializálódott cégek.
Azzal, hogy követelményként írják elő a nonprofit működési
formát (és amint az a fentiekből kiderül, a lakossági hulladéktól is elvágják
őket), kivéreztetik az ágazat maradékát anélkül, hogy bármilyen értelmes okot
szolgáltatnának minderre. Mindezt úgy, hogy egyébként maga a
csúcs-irányítószerv, az NHKV sem nonprofit alapon működik.
Az uniós és a hazai versenyjogi szabályozás is lehetővé teszi
monopólium létrehozását, amennyiben az nyilvánvaló közérdeket szolgál, a
szelektív hulladékgazdálkodás területén azonban ez több tekintetben is minimum
kétséges. Bár az ágazat erősen kitett a nyersanyagok világpiaci áringadozásának
(például a műanyag újrahasznosításának megtérülése függ a kőolaj árától), ha
egy felsőbb cél (mondjuk a környezetvédelem) miatt nem akarjuk, hogy kizárólag
az árak ingadozása szerint alakuljon az újrahasznosítási arány, akkor az állam
támogathatja is a szereplőket az adott helyzethez mérten. Nem szükséges tehát
mindent központi irányítás alá vonni, pláne nem úgy, hogy a hulladékoknak
működő, versengő piacuk volt, és részben még van ma is.
Az állam sokkal jobban tenné, ha okosan ösztönözné, szükség
esetén támogatná a meglévő szereplőket a minél magasabb újrahasznosítási arány
elérése érdekében. Ehelyett azonban inkább igyekszik az utolsó fillérre is
rátenni a kezét az hulladékágazatból, ebben pedig az sem zavarja, hogy minden
bizonnyal rengeteg ember megélhetését sodorja veszélybe. A HOSZ adatai szerint
csak a fémkereskedelemben 506 cég működik ma közel 11 ezer alkalmazottal, nem
túlzás tehát azt állítani, hogy a jelenlegi felállásban
Ha az itt dolgozók kénytelenek lesznek más megélhetés után
nézni, az azért is baj lehet, mert ha netalán később az aktuális kormányzat
rájön, hogy a mostani hatékonytalan rendszer helyett jobb volna visszacsinálni
legalább részben a régit, akkor csak lassacskán lehet majd visszaépíteni az
ágazatot.
Elküldtük kérdéseinket az NHKV Zrt.-nek a települési szelektív
hulladékgyűjtés aktuális állásáról, hogy megtudjuk, továbbra is
működésképtelen-e a rendszer az ország felében, illetve hogy milyen terveik
vannak a helyzet javítására. Írtunk a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak is,
milyen közérdekkel tudják alátámasztani a piac szinte totális kiűzését a
hulladékágazatból. Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ egyik kérdésre
sem.
forrás:index.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése